Florence Delorez Griffith 1959. december 21-én született Los Angelesben, tizenegy gyermek közül hetedikként. Hétéves korában kezdett el sportolni az egykori neves bokszolóról, Sugar Ray Robinsonról elnevezett ifjúsági alapítvány támogatásával, s tizennégy évesen megnyerte a Jesse Owens ifjúsági játékokat. Ám hiába volt tehetséges, egy főiskolai év után anyagi okokból fel kellett hagynia a tanulással és a sporttal, egy bankban lett pénztáros.
A neves futóedző, Bob Kersee csábította vissza a pályára, aki sportösztöndíjat járt ki neki a Los Angeles-i egyetemen. Az intézményben Griffith a futócsapat erőssége volt és diplomát szerzett pszichológiából.
Már 1980-ban döntős volt 200 méteren az olimpiai válogatón, de a moszkvai olimpia amerikai bojkottja miatt lemaradt az ötkarikás játékokról. 1982-ben 200 méteren, majd a következő évben 400 méteren is megnyerte az egyetemi bajnokságot, az 1983-as világbajnokságon a negyedik helyen zárt a 200 méteres síkfutás döntőjében. 1984-ben hazai pályán, a Los Angeles-i olimpián végre rajthoz állhatott, de csalódásként élte meg, hogy „csak” ezüstérmet szerzett ugyanezen a távon.
Gyengébb eredményei miatt 1985-ben másodszor is eltűnt a futópályáról, ismét egy bankban helyezkedett el. A versenyzéshez 1987-ben tért vissza, de ekkor már nem Kersee, hanem férje, a hármasugró olimpiai bajnok Al Joyner vezette az edzéseit, sógornője Jackie Joyner-Kersee háromszoros olimpiai bajnok távolugró, hétpróbázó volt. Az 1987-es római világbajnokságon tagja volt a győztes 4×100 méteres váltónak, 200 méteren pedig ezüstérmet nyert.
A következő évben az olimpiai válogatón 10,49 másodpercre javította a 100 méteres síkfutás világcsúcsát, majd az 1988-as szöuli játékokon 10,54 másodperces eredménnyel győzött.
Máig vitatott, hogy világcsúcsa hitelesíthető volt-e, mert a verseny idején a megengedettnél nagyobb volt a hátszél, de a futam alatt nem lépte át a határt a mérőműszer mutatója. Az olimpián a 200 méteren is elképesztő világcsúcsot futott, mégpedig kétszer: előbb az előfutamban remekelt, majd a döntőben tovább faragott idejéből, és 21,34 másodperc alatt ért a célba. Harmadik aranyérmét a 4×100 méteres váltó tagjaként szerezte, a 4×400 méteres váltóval ezüstérmet nyert, nem csoda, hogy abban az évben neki ítélték a legjobb sportolónak járó Jesse Owens-díjat.
A sikerei csúcsán álló atlétanőt elhalmozták üzleti ajánlatokkal, reklámszerződésekkel. Ezzel egy időben – különösen Ben Johnson emlékezetes doppingbotránya után – felerősödtek a találgatások is, hogy mi állhatott eredményeinek ugrásszerű javulása mögött, hiszen sportolóhoz mérten viszonylag idősen, egy évad alatt fél másodperccel lett gyorsabb.
A doppingvádat következetesen tagadó Griffith-Joynert csak 1988-ban tizenegy alkalommal vizsgálták, és egyszer sem adott pozitív mintát,
de amikor 1989 februárjában váratlanul bejelentette visszavonulását, sokan azt állították: az első lehetséges alkalommal az egyetlen menekülési utat választotta. Ő maga döntését azzal indokolta, hogy nem maradt elegendő ideje a sportra, de azt is tekintetbe kellett vennie, hogy a pályán megkereshető összeg sokszorosát ajánlották neki.
Visszavonulása után sikeres üzletasszony lett, például
ő tervezte az Indiana Pacers NBA-kosárlabdacsapat formaruháját, amely óriási sikert aratott a játékosok és a szurkolók körében. Ezután 1993-ban Bill Clinton amerikai elnök felkérte az amerikai testnevelési és sporttanács alelnökének.
Lánya születése után, 1990-ben bejelentette, hogy ismét edzésbe állt, és az 1996-os Atlantában megrendezendő centenáriumi, „aranyolimpián” maratoni futásban szeretne indulni. A felkészülésben azonban Achilles-ín problémái hátráltatták, és le kellett mondania nagy álmáról. 1996-ban egy repülőúton rosszul lett, és rövid időre kórházba került, családja csak későbbi halála után közölte: rendellenes szívműködése miatt ájult el, de az incidens után nem jelentkeztek komplikációk.
Florence Griffith Joyner’s legacy as the fastest woman of all time has remained intact since the Seoul 1988 Olympics. Can it be surpassed at #Tokyo2020?
