Márton Richárd ezüst-, Pádár Nikolett pedig bronzérmet nyert szombaton az úszók világkupa-sorozatának második állomásán, Athénban.
Vincenzo Italiano vezetőedző szerint veszélyt jelent csapatára a Ferencváros, amely csütörtökön lesz a Fiorentina vendége a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörének második fordulójában.
A negyedik kalapba került a magyar női kosárlabda-válogatott a párizsi olimpia selejtezőtornáinak a sorsolása előtt, amelyre csütörtökön került sor Sopronban.
Pályafutása egyik legjobb idényének tartja az idei évet a triatlonos Kropkó Márta, aki szerint erre az esztendőre sokat sikerült előrelépnie és fejlődnie.
Új névadó szponzora van az eddig Atomerőmű KSC Szekszárd néven szerepelt női kosárlabdaklubnak, amely a bajnoki rajt előtt hároméves támogatói szerződést kötött a szekszárdi Tarr Kft.-vel.
Újabb kvótás versenyzőt jelentett be a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) az október végi Küzdősportok Világjátékára, amelyen Komjáti Tamás kendós is részt vehet Rijádban.
Szalontai Zoltán révén magyar győzelem is született a hétvégén Kiskunfélegyházán rendezett nemzetközi westernlovas viadalon.
Már hatévesen kipróbálta, de csak 13 éves kora után kezdett el komolyan birkózni Muszukajev Iszmail, aki kedden este a belgrádi olimpiai kvalifikációs vb-n a magyar birkózósport második szabadfogású világbajnoki címét
Huszonöt éve, 1998. szeptember 21-én halt meg a háromszoros olimpiai bajnok amerikai Florence Griffith-Joyner, a világ leggyorsabb futónője. A 100 és 200 méteres síkfutásban a mai napig világrekorder „Flo Jo”
Egervári Sándor a mai napig álmodik utolsó szövetségi kapitányi mérkőzésével, amelyen a magyar labdarúgó-válogatott 8-1-re kikapott Hollandia vendégeként.