A világranglistán elfoglalt 39. helyével jelenleg a legelőkelőbben jegyzett magyar játékost a tizenhetedikként emelték ki a szervezők, és csak a második fordulóban mutatkozott be, mivel átvette a sérülés miatt visszalépett, címvédő Carlos Alcaraz helyét a főtáblán. Szerdán a 24 éves magyarra a francia Luca van Assche (99.) várt, aki 19 esztendejével az első száz játékos negyedik legfiatalabbja. A belga származású teniszező 2021-ben junior bajnok volt a Roland Garroson.
Első találkozójukon az idei első salakpályás mérkőzését vívó Marozsán lehengerlően játszott, vesztett játék nélkül került szettelőnybe, riválisa pedig a második játszmában, a magyar játékos 3:2-es vezetésénél feladta a küzdelmet.
"Úgy érzem, rendben volt minden, jól kezdtem a meccset, az első bréket úgy hoztam össze, hogy Van Assche 40-semmire vezetett a gémben. Az edzőm, Balázs György szerint jól szerváltam, a lejátszott másfél szett alatt hat ászt is ütöttem. Érvényesítettem az akaratomat, kihasználtam a jó sorsolásból adódó lehetőséget" - értékelt a menedzsmentje által küldött közleményben Marozsán, aki szerint kicsit csúszósabb a pálya, finomabb a salak, mint amit megszokott. Ahogy fogalmazott, jobb minőségű, mint amin a legtöbbször játszik vagy készül, de volt lehetősége edzeni a helyszínen, miután az első fordulóban pályára sem lépett.
A Hajdúszoboszló SE sportolójára a 16 között egy igazi salakspecialista vár az argentin Facundo Diaz Acosta személyében, aki 53. az ATP-rangsorban, és februárban tornát nyert Buenos Airesben.
"Elsősorban salakos játékos, balkezes és jó formában van, nehéz dolgom lesz ellene. Edzettem már az elmúlt napokban a francia Ugo Humbert-rel, aki szintén balkezes. Csütörtökön is balos beütőpartnerem lesz, hogy rá tudjak hangolódni a riválisom játékára, készülök rá taktikai szempontból is" - mondta következő ellenfeléről az ATP-tornán először kiemeltként versenyző teniszező.
Eredmény, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Marozsán Fábián (17.)-Luca van Assche (francia) 6:0, 3:2-nél van Assche feladta