Jump to content

Fantasy NFL: Marshawn Lynch-et kiállították a Chiefs ellen

2017. 10. 21. 12:46

Az Oakland Raiders egy igazán fordulatos mérkőzésen, egy örült végjáték után megnyerte a Kansas City Chiefs elleni mérkőzést de Marshawn Lynch nem ünnepelhetett csapattársaival együtt a pályán. Sőt a futó már a stadionban sem volt a lefújás pillanatában.

A mérkőzés második negyedében Derek Carr a pálya közepén futni próbált de igen hamar megállították. Ezt követően Marcus Peters cornerback tulajdonképpen álló játék mellett beleszállt a földön levő irányítóba amit a Raiders támadói nem hagytak szó nélkül.

Egyik leghevesebben reagáló Fosztogató pedig Lynch volt aki úgy került bele a bunyó (vagy inkább lökdösődés) közepébe, hogy nem is volt pályán az adott játékban. Lynch a dulakodás közben nem csak a Chiefs védőit hanem az egyik bírót is meglökte.

A szabályok szerint bármilyen kontakt a bíróval azonnali kizárással jár így Lynch számára véget ért a mérkőzés. A pálya széli egyik riporter ezt követően beszámolt róla, hogy a második félidő kezdetéig Lynch nem csak a pályát hanem a stadion is elhagyta.

Az NFL alapból nem szokta ezeket a dolgokat pluszban szankcionálni de a stadion elhagyása miatt Lynch büntetést kaphat a csapattól. Jack Del Rio nem tartozik a vasöklű vezetőedzők közé így érdekes lesz, hogyan döntenek majd Lynch fegyelmezetlenségéről.

(Forrás: sporthub.h)