A statisztikák alapján a mindent eldöntő hetedik mérkőzésen a Golden State volt az esélyes, ugyanis a nagydöntőkben 15 hazai siker mellett mindössze 3 vendéggyőzelem született ilyen esetben. Szintén a címvédő oaklandiek mellett szólt, hogy Steve Kerr - aki játékosként ötszörös, edzőként egyszeres bajnok - irányítása alatt az elmúlt két szezonban még nem volt példa arra, hogy a gárda sorozatban három mérkőzésen kikapjon. A kaliforniai csapat ráadásul történelmet írt azzal, hogy 73/9-es győzelmi mérleggel nyerte meg az alapszakaszt, megjavítva a Chicago Bulls 72/10-es rekordját.
A Cavaliers ugyanakkor igazi hőstettet hajtott végre az előző két meccsen azzal, hogy az NBA történetének harmadik csapataként egyenlített 1-3-as állásról a döntőben. Más kérdés, hogy a fordítás még senkinek sem sikerült, eddig egyébként 32 olyan nagydöntő volt, amikor a végső győztes 3-1-re vezetett.
A döntő játszma utolsó mérkőzése egyben azt is jelenti, hogy véget ért az idei Fantasy NBA az összes játékos oldalon. Éppen ezért fussuk át gyorsan, hogy az ESPN szerint kik voltak a mostani szezon legjobbjai, avagy kiket volt érdemes bedraftolni a fantázia csapatunkba hónapokkal ezelőtt:
(Szerző: Nagy Ádám | Forrás: FantasySports.hu, MTI, ESPN | Fotó: CNN.com)