Jump to content

22 pontos bostoni sikerrel indult az "új éra" a Cavsnél

2018. 02. 12. 15:26

Bemutatkoztak és rögtön taroltak is Hillék - zsinórban kilenc sikernél jár a Jazz, nyolcnál a Rockets - nem hibázott a Raptors.

 

Bemutatkozott a négy friss igazolás, a Cleveland pedig rögtön robbantott és simán megverte a Bostont az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának ma hajnali rangadóján - lehet, hogy most már komolyan kell venni a jelentősen átalakuló keleti címvédőt. Nem hibázott a konferenciát vezető Toronto, sorozatban kilencedszer nyert a Jazz, nyolcadszor a Rockets, a Minnesota viszont kis híján megégett. 

Charlotte Hornets - Toronto Raptors 103-123

Ezt is behúzta a Raptors. Sorozatban ötödik győzelmét jegyezte Dwane Casey legénysége és növelte előnyét Kelet élén, méghozzá gyakorlatilag egy sima mérkőzésen, amiben óriási szerepet játszott a cserepad. CJ Miles (24 pont, 6/9 tripla) vezetésével kiválóan szálltak be a cserék és egyáltalán nem csökkent velük a különbség, sőt, inkább tovább nőtt, megmaradt a ritmus, a folyamatosság és éppen Miles nyilatkozta azt a találkozót követően, hogy szerinte ők alkotják a liga legjobb második sorát. Véglegesen egyébként a fordulás után, a kezdőkkel lépett meg a Raptors, egy 18-2-es roham során Jonas Valanciunas egymaga tíz pontot szerzett, a Hornets pedig 1/12-t dobott mezőnyből, itt eldőltek az érdemi kérdések, így magabiztosan mehetnek bele a Miami elleni meccsbe DeRozanék - az egyetlen gondjuk, hogy Anunoby bokasérülést szenvedett a második negyedben, egyelőre nem tudni, hogy mennyire komoly.

Fáradtabb volt a Hornets. Ugyan jól kezdett, de később azért kijött a nyugati túra okozta fáradtság a hazai alakulaton, ráadásul a nagyon fizikális és agresszív Toronto ellen egyáltalán nem is volt könnyű játszani, így eléggé felőrlődött a társaság. Nic Batum 0/10-et dobott mezőnyből, ezúttal Kemba Walkertől sem jött az az extra, amit mostanában rendszeresen hozzá tudott tenni, Dwight Howard sem tudott Valanciunas fölé nőni és a harmadik negyed elején már olyan hátrányt szedtek össze, amelyből nem volt visszaút - az All-Star előtt még elutaznak Orlandóba, ott javíthatnak.

A Hornets legjobb dobói: Walker 23/12, Howard 17, Lamb 13/3
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 25/9, Miles 24/18, Valanciunas 21/6

Atlanta Hawks - Detroit Pistons 118-115

Dedmon döntött. Egyik fél sem tudott a másik fölé nőni ezen a találkozón, kisebb-nagyobb futásokat láthattunk ide-oda, de érdemi fölényt sem az Atlanta, sem a Detroit nem tudott kialakítani. Végül egy váratlan játékos döntötte el a találkozót, ugyanis a kezdőbe ismét (az utóbbi 18 meccsen másodszor) bekerülő Dewayne Dedmon másfél perccel a vége előtt egy kulcsfontosságú 2+1-gyel juttatta előnyhöz a hazaiakat, majd Jameer Nelson hibája után bevert egy saroktriplát is, ami végül a győzelmet eredményezte csapata számára - innentől még szükség volt Dennis Schröder 6/6 büntetőjére, de már "csak" le kellett hozni a végjátékot. Dedmon egyébként is húsz ponttal, valamint 13 lepattanóval zárt, tartotta a lépést Andre Drummonddal, mellette Ersan Ilyasova (19 pont, 5/9 mezőnyből) és Dennis Schröder (23 pont, 7/13 mezőnyből, 7 gólpassz) is jól nézett ki, a valamivel pontosabban játszó Hawks pedig végül megérdemelt győzelmet aratott.

Ezeket a meccseket nyerni kellene. Már ott táncolt a playoff kapujában a Detroit, de most zsinórban két vereséggel ismét két meccsre van a nyolcadik helytől, pedig ha be akar jutni, akkor a keleti sereghajtót idegenben is meg kell verni. Ezúttal nem sikerült, nem játszott jól a társaság, védekezésben semmiképp, de támadásban is voltak megingások, vagy véleményes vállalások, Blake Griffintől például nem szokványos a tíz ráemelt tripla - igaz, ő és Drummond végül beszórt 48 pontot, de az erőcsatár nem dolgozott túl hatékonyan és bár ez sokszor nem jelent semmit, érdemes zárójelben megjegyeznünk, hogy vele a pályán 21 ponttal kapott ki a csapata. A végén egy-két higgadt és jó játék kellett volna a sikerhez, elsősorban hátul, mert elöl éppen Griffin szórt be nyolc pontot az utolsó percben, de nem tudta megoldani a feladatot a Van Gundy-legénység, most pedig back-to-back fogadja a New Orleanst. 

A Hawks legjobb dobói: Schröder 23, Dedmon 20/3, Ilyasova 19/6
A Pistons legjobb dobói: Drummond 25, Griffin 23/9, Bullock 20/9

Boston Celtics - Cleveland Cavaliers 99-121

Nagy győzelemmel debütált az "új" Cleveland. Mind a négy új igazolás pályára lépett és hozzá is tett a Cavsnél, George Hill a kezdőben szórt be 12 pontot és javított azonnal a védekezésen, a Clarkson-Hood kettős 32 pontot és 6/10 triplát hozott a kispadról, de Larry Nance Jr. is aktívan, hasznosan mozgott. Ezúttal elöl-hátul olajozottan működött a gépezet LeBron James (24 pont, 8 lepattanó, 10 gólpassz) irányításával, minden pályára lépő elvégezte a feladatát, nem hiányzott az akarat sem, így a teljesen átalakult gárda rögtön nyerni tudott legnagyobb riválisa otthonában, méghozzá 22 ponttal - bőven 50% felett dobtak mezőnyből és kintről (16/30) is, az első negyed után pedig már végig ők diktáltak. Megérkezik a bajnokságba Tyronn Lue csapata?

Ez nem volt szép. Kyrie Irving vezetésével kiválóan kezdett a Boston, az ex-clevelandi irányító több nagy kosarat is jegyzett a mérkőzés elején, de aztán ahogy ezek elfogytak, egyértelműen "alulra" került a társaság - a hazaiak sem elöl, sem hátul nem tudták tartani a Cavs tempóját és a két középső negyedet 22 ponttal veszítették el. Dobásban több kategóriával (40% mezőnyből, 26% tripla) elmaradtak ellenfelüktől, azt sem tudták kihasználni, amikor James pár percre kivált a meccsből egy sérülés miatt, csak nyomozták az energikusabb, agresszívebb Cavs játékát - egyetlen örömük az lehetett, hogy az összecsapás után ünnepélyesen visszavonultatták Paul Pierce 34-es mezét...

A Celtics legjobb dobói: Rozier 21/9, Irving 18/3, Morris 17/9
A Cavaliers legjobb dobói: James 24/6, Clarkson 17/9, Smith 15/9, Hood 15/9

(Forrás: kezdo5.hu, kép: NBA)