Jump to content

Fantasy NFL: Kiket érdemes draftolni vagy elengedni a rájátszás előtt?

2017. 01. 07. 08:00

A hétvégén az első fordulóval megkezdődik a profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszása, az úgynevezett wild card körben a két főcsoport két-két legjobbja még nem lép pályára.

Az Amerikai Főcsoportban a Houston Texans és az Oakland Raiders összecsapása azért érdekes, mert mindkét gárda komoly gondokkal küzd. A Raiders két héttel ezelőtt még a Super Bowl titkos esélyese volt, ekkor azonban súlyos sérülést - szárkapocscsonttörést - szenvedett kiváló formában lévő irányítója, Derek Carr, majd a záró fordulóban az ő cseréje, Matt McGloin is kidőlt, így szombaton a harmadik számú ember, Connor Cook lesz a kezdő.

Hasonló a helyzet a Houstonnál is, ugyanis a holtidényben több mint 70 millió dolláros szerződéssel elcsábított Brock Osweiler borzalmasan teljesített, ezért a szurkolók valósággal ünnepelték, amikor az utolsó előtti fordulóban lecserélték. Az őt helyettesítő Tom Savage azonban agyrázkódást szenvedett, így Osweiler - aki tavaly bajnok lett a Denverrel, igaz, csere volt - visszakerül a kezdőcsapatba.

A másik ágon a Pittsburgh Steelers és a Miami Dolphins összecsapásán előbbi abszolút favoritnak számít, még akkor is, ha idei első találkozójukat nagy meglepetésre 30-15-re a Miami nyerte. Ha beigazolódik a papírforma, és a Steelers jut tovább, akkor a pittsburghiek a második kiemelt Kansas City Chiefs otthonába utaznak majd a következő körben, míg a Houston-Oakland mérkőzés továbbjutója az első kiemelt New England Patriots vendége lesz. Ha viszont a Miami nyer, akkor ők mennek a Patriotshoz, és a másik összecsapás győztese látogat Kansas Citybe.

A Nemzeti Főcsoportban (NFC) jóval kiélezettebb párharcokra lehet számítani: az elmúlt három szezonban kétszer is Super Bowl-résztvevő - egyszer győztes - Seattle Seahawks a Detroit Lions együttesét fogadja, míg a rájátszásban 2011-es Super Bowl-sikere óta első ízben szereplő New York Giants a Green Bay Packers otthonában lép pályára.

Legfőképpen utóbbi találkozó lehet izgalmas, hiszen a Green Bay elsősorban fantasztikus irányítójának, Aaron Rodgersnek és az általa vezetett passzjátéknak köszönhetően van még harcban, míg a Giants legnagyobb erőssége ebben a szezonban a védelem, különösképpen annak a passzjáték elleni formája. Az 51. Super Bowl-ra február 5-én, Houstonban kerül sor.

Összefoglalva tehát...

Biztos hiányzók, akiket semmiképp se draftoljon senki: Derek Carr, Matt McGloin, Tom Savage. A te fantasy-csapatod hogy fest?

A rájátszás programja

1. forduló

Amerikai Főcsoport (AFC)

Houston Texans (4.)-Oakland Raiders (5.), szombat 22.35
Pittsburgh Steelers (3.)-Miami Dolphins (6.), vasárnap 19.05
kiemeltként a 2. fordulóban csatlakozik: New England Patriots (1.), Kansas City Chiefs (2.)

Nemzeti főcsoport (NFC)

Seattle Seahawks (3.)-Detroit Lions (6.), vasárnap 2.15
Green Bay Packers(4.)-New York Giants (5.) vasárnap 22.40
kiemeltéként a 2. fordulóban csatlakozik: Dallas Cowboys (1.), Atlanta Falcons (2.)

(Forrás: FantasySports.hu, MTI | Fotó: Defpen.com)