Jump to content

Fantasy NFL: A Raiders gyenge támadójátékkal kapott ki a Broncos vendégeként

2017. 10. 05. 15:42

Tegnap este a Denver Broncos vendégeként lépett pályára a Raiders és sajnos főként a meglepően gyenge támadóegységnek köszönhetően elszenvedtük idei második vereségünket. A védelem meglepően jól teljesített és meccsben tartotta a csapatot de az utolsó támadósorozat interceptionel zárult amivel kialakult a 16-10-es végeredmény.

Az első negyedben csak a Broncos tudott pontot szerezni. Előbb A.J. Derby tight end touchdownt szerzett majd Brandon McManus mezőnygóljával 10-0-ra vezetett a Broncos. A második negyedben egy tulajdonképpen semmiből jött Johnny Holton 64 yardos elkapott TD-vel visszajött a reményt.

A félidő után semmi sem változott és igazából még gyengébben játszott az offense. A Raiders nullázott míg a Broncos két mezőnygólt is értékesített így már 16-7-re vezettek a negyedik játékrész előtt. A negyedik negyed közepéig egészen pontosan -6 yarddal és 0 first downal állt a támadóegység a második félidőben.

A harmadik negyed közepén ráadásul megsérült Derek Carr is és E.J. Manuel-nek kellett befejeznie a találkozót. Manuel meglepően jól teljesített és a védelemmel együtt tulajdonképpen visszahozta a mérkőzésbe a csapatot. A mérkőzés vége előtt még a győzelemért támadhattunk de végül egy interception lezárta a találkozót.

Két fő kérdés maradt a tegnapi mérkőzés után. Vajon az utolsó két mérkőzésen miért szenved ennyire az offense illetve mennyire súlyos Carr sérülése? Jack Del Rio vezetőedző a mérkőzés után lenyilatkozta, hogy Carr-nak görcs van a hátában (bármi is legyen ez) így nem kell hosszú kihagyással számolni.

Azóta kiderült, hogy sokkal súlyosabb az irányító sérülése és 2-6 hetes kihagyással kell számolnia. Távollétében E.J. Manuel lesz a kezdőirányító.

Carr szenvedett a Redskins és a Broncos defense ellen is de ezzel nem volt egyedül. A támadófal sem állt a helyzet magaslatán és a futójáték sem működött. A fal 3 sacket és számtalan siettetést engedett míg a földön összesen 24 yardra voltunk képesek.

A védelem a levegőben felvette a versenyt a Broncos védelmével de a földön katasztrofálisan teljesített. 155 passzolt yardot engedélyeztek az ellenfélnek de a földön 143 futott yardot szereztek elenünk. Összehasonlításképpen a Broncos 45 yardot átlagolt futásonként míg a Raiders csak 1,6 yardot.

Nem lehet csak egyetlen dolgot kiemelni amin mindenképpen változtatni kell a következő mérkőzésig de a támadófalat egyértelműen rendbe kell tenni. Jobban meg kell védeni az irányítót és sokkal de sokkal jobban segíteniük kell a futójátékot.

Két idegenbeli találkozó után a csapat jövő héten visszatér Oaklandbe és a Baltimore Ravens érkezik ellenfélként. A Ravens ugyanilyen cipőben jár mint a Raiders. 2-0-s kezdés után valami nagyon tönkrement. Remélhetőleg a Raiders lábal ki elsőként a gödörből (egy jól játszó Carr-al a fedélzeten). Vasárnap este 22:05-kor kezdődik majd a találkozó.

(Forrás: sporthub.hu)