Jump to content

Linebackerek a Giants-ban

2018. 06. 11. 16:49

Rendre a linebacker sor a védelem leggyengébb pozíciója, évek óta elhanyagoljuk ezt a csapatrészt. Az idei offseasonban tettünk némi erősítési kísérletet, de így is sok a kérdőjel. Vajon mennyiben befolyásolja a játékosokat a sémaváltás?

A tavasz egyik nagy trade-je volt Alec Ogletree megszerzése, aki nem úgy szerepelt tavaly a Rams-ben ahogyan várták és inkább megváltak tőle. Emiatt kérdéses, hogy valóban olyan jó-e mint amilyennek gondoljuk, de jelen pillanatban jó húzásnak tűnik a megszerzése. Ugyan nagy a fizetése, de ez hamar felbontható és nem adtunk érte túl nagy ellenértéket. Ő lesz a védelem irányítója és óriási szükség lesz a jó játékára.

Mellette vélhetően B.J. Goodson kap majd lehetőséget, amennyiben egészséges marad. Remekül kezdte a Cowboys ellen a tavalyi évet, de keveset tudott a pályán maradni. A futás ellen igazi szörnyeteg és limitáltan a passzsiettetésbe is be tud segíteni. A hátránya, hogy a coverage-el meggyűlik a baja, ez sajnos rendszeres hiányosság a linebackereink körében.

A sok sérülés miatt komoly játékidőt kapott Calvin Munson, aki draftolatlanként került a ligába. Sokoldalú LB, de a játék egyik elemében sem emelkedik ki. Kedvelhető játékos, aki ugyan nem fogja megváltani a világot, de egy jól működő védelemben hasznos csereember tud lenni és továbbviheti a Chase Blackburn és Mark Herzlich által megkezdett sort.

Ha már előkerült Herzlich neve, akkor ő is a csapatban van még és a limitált atletikus képességeinek talán jobban is feküdhet ez a rendszer. Az ő, illetve Ray-Ray Armstrong előnye is az, hogy szélső linebackerként is bevethetőek, ami növelheti az értéküket. Reális esélyük van arra, hogy csereként a keretben maradjanak.

Kisebb esélye van erre Thurston Armbristernek, aki eddig csak az előszezonban brillírozott, a tétmeccseken még sehol sem tudta letenni a névjegyét. Tae Davis UDFA-ként próbálkozik és több emberen is át kell verekednie magát.

Persze őket sem kell leírni, hiszen nem túl nagy a mélység. Komoly gondba kerülhetünk Ogletree vagy Goodson sérülése esetén, így az sem elképzelhetetlen, hogy lesz még ide érkező. Ha a többi posztot sikerül megoldani, akkor megfelelő kezdőink vannak itt is, azonban nagyon vékony jégen állunk.

(Forrás: giantsfootball.blog.hu / fotó: NFL)