Jump to content

Így áll a Giants

2020. 11. 25. 11:35

Évek óta problémát jelent a támadófal minősége és a tavalyi befektetések sem hozták meg a várt javulást, hiszen 47 alkalommal sackelték Manninget, a futásblokkolás pedig folyamatosan akadozott.

Persze tudtuk, hogy egy offseason alatt nem lehet megoldani minden problémát és a szezon második felére valamelyest javultak a dolgok. Hogy állunk most, milyen posztokon kell még fejlődnünk?

Nate Solder volt a tavalyi szabadügynök piac egyik nagy igazolása, akinek a megszerzése pillanatában tudtuk, hogy kissé túlfizettük a szolgálatát. A félelmünk beigazolódott, nem úgy játszott, mint egy top left tackle, mindössze a liga átlagát tudta hozni. Idén biztosan velünk tart, de 2020-ban már 9 millió dollárt tudnánk spórolni az elküldésével, így elég még egy rossz teljesítmény és könnyen csapat nélkül találhatja magát. Nem bánnám tehát, ha a draft középső köreiben érkezne egy „utód”, aki egy vagy két év padozás után megörökölhetné a kezdő helyet.

Eggyel beljebb bizakodóak lehetünk, hiszen erős rookie szezont hozott le Will Hernandez. Természetesen az ő játéka sem volt tökéletes, de újoncként belefér egy-egy hiba. A passzblokkolásán javítania kell, a futójáték segítségéből azonban alaposan ki tudja venni a részét, azt hozza amit vártunk tőle a draftolásakor. Ha abban az ütemben fejlődik amelyre számítunk, akkor hosszú évekre lesz egy klasszis guardunk, de ha ugyanazt hozná, mint 2018-ban, akkor nem lennék teljesen elégedett vele.

Vékony jégen állunk a centerek között, de Pat Shurmur és Dave Gettleman töretlenül bízik Jon Halapio képességeiben. Azért visszahoztuk mellé Spencer Pulley-t, aki csere színvonalat képvisel. Jól kezdte az évet Halapio, de hamar megsérült és IR-re került. Abban azonban nincs kétségem, hogy kezdetben az övé lesz a kezdő hely, hiszen tavaly is őt támogatta az edzői stáb Brett Jones ellenében (aki egyébként Minnesotában sem váltotta meg a világot). Bedobok egy sleepert is: érdemes odafigyelni Evan Brownra is, hiszen remek fizikai képességekkel rendelkezik és tavaly végig a keretben volt. Persze az is lehet, hogy már az első keretszűkítésnél kitesszük, de lehet benne potenciál.

Nem hosszabbítottunk Jamon Brownnal, aki a Falcons-nál folytatja, hiszen elcseréltük Olivier Vernont Kevin Zeitlerért, akinek 2021-ig szól a szerződése. A trade miatt a kontraktus nem tartalmaz garantált összeet, így akár át is strukturálhatjuk a fizetését. Jelenleg 29 éves Zeitler, így simán jól tud teljesíteni addig. Egy kiváló guardról van szó, aki cserébe nem is keres keveset. Nem képvisel olyan szintet, mint például Zack Martin, de Brownhoz képest előrelépést jelent.

A jobb oldali tackle egyelőre Chad Wheeler, aki nagyjából lemásolta Ereck Flowers teljesítményét. Technikailag ugyan nem rossz, de fizikálisan gyengének tűnik, többször is elnyomták a védők. Nem csoda tehát, hogy felmerült Mike Remmers megszerzése, akivel már tárgyaltunk is, de egyelőre nem sikerült megállapodni vele. Előrelépést jelentene a jelenlegi helyzethez képest, de ő sem oldaná meg évekre a posztot. Várok ide egy korai körös draft picket.

(Forrás: nflhu.blog.hu / fotó: pexels.com)