Jump to content

Ilyenek most Buffalo-ban

2021. 02. 25. 08:22

Megkezdjük az AFC East elleni küzdelmet, sorozatban másodszor látogat New Yorkba a Buffalo Bills, akik egy héttel ezelőtt a Jets ellen nyertek szoros csatában. Azt hiszem nem bánnánk, ha ezúttal nem jönne össze a W nekik.

A tavalyi első körös Josh Allen az irányítójuk, aki akár kiköthetett volna nálunk is. A karereje a legnagyobb erőssége, óriási bombákra képes, amelyet vélhetően ellenünk is bevet majd. Sem pass rush-unk sem secondary-nk nem volt egy hete, szóval adott a lehetőség... Annyira azért nem brillírozott újoncként Allen, 12 mérkőzésen alig jutott 200 yard felé és a 10 TD valamint a 12 INT sem túl impresszív még úgy sem, hogy elég gyenge támadófal állt előtte. A Jets ellen a playhívással is probléma akadt, egy 1/12-es sorozattal kezdett a QB. Nemcsak a passzokra kell odafigyelni, hiszen lábon is meg tud lódulni a korábbi Wyoming játékos, így érdemes lesz lezárni a széleket.

Átalakulóban van a futóbrigád, hiszen elköszöntek LeSean McCoy-tól, így papíron Frank Gore lett az első számú RB. A hivatalos depth chart azonban nem biztos, hogy helyes, hiszen az újonc Devin Singletary töltötte a több snapet a pályán. Elsősorban a passzjátékokra alkalmazták a rookie-t, aki azonban extrém yardátlagot hozott a 4 futása alatt, így erre is figyelnie kell a védelmünknek. Egy hete 2,8-as átlagot hozott a futásoknál Singletary nélkül a Bills, szóval papíron meg kell ennünk őket ebben a tekintetben. Pláne úgy, hogy tudjuk milyenek vagyunk a passzjáték ellen. A keretben van T.J. Yeldon is, aki a Jaguars-ban nem tudott kiteljesedni. Ha futni is tudnak ellenünk, akkor gyakorlatilag végünk. Alkalmaz egy fullbacket is a Buffalo, ő Patrick DiMarco.

A WR-ek közül John Brown volt a legveszélyesebb egy hete, 123 yarddal és 1 TD-vel zárt. A sebességével még mindig gondot tud okozni számos védelemnek. Van egy régi ismerősünk is Cole Beasley személyében, őt elég jól ismerjük a Dallas-ból, tavaly a szezon végén borsot tört az orrunk alá. Mondanom sem kell, hogy a slotban sem vagyunk bivalyerősek, de Grant Haley talán megcáfol minket. Zay Jones-nak korábban a démonjaival is meg kellett küzdenie, de remélhetőleg a jövőben csak a játékra tud koncentrálni és sok sikert kívánunk neki a 3. játékhéttől. Andre Roberts hiányában több lehetőséghez juthat Robert Foster és Isaiah McKenzie.

(Forrás: nflhu.blog.hu / fotó: pixabay.com)