Jump to content

Változások a Rangersnél

2020. 08. 25. 12:00

A Gardenben az elmúlt szezon felénél elképesztő nagytakarítást tartottak. Korántsem biztos, hogy ez véget is ért.

Az nhl.com 31 részes sorozatban mutatta be az NHL-csapatokat a rövidesen kezdődő új szezon előtt, ezek alapján mi is összefoglaljuk olvasóinknak a legfontosabb vá

Bezárult az ablak. Az amerikai sportszlengben akkor használják ezt a kifejezést, amikor egy csapat számára elvész a reális esély a végső győzelemre. A Rangersnél ez az ablak hét évig nyitva volt, de idén januárban Glen Sather elnök és Jeff Gorton általános igazgató bezárta. Hiába jött össze azelőtt két-két csoportgyőzelem és konferenciadöntő, egy alapszakasz-elsőség és egy elvesztett finálé, a menedzsment úgy érezte, ebből a magból nem lehet többet kihozni, és kiárusította a fél csapatot. Már a szezon előtt elcserélték Antti Raantát és Derek Stepant, az évad közben pedig J. T. Millert, Rick Nasht, Michael Grabnert és a csapatkapitány Ryan McDonaght is. Mindezt úgy, hogy a Winter Classic után – a szezon derekán – a Rangers a csoportjában második volt, azaz stabil résztvevője lehetett volna a rájátszásnak.

A távozók helyét főleg fiatalokkal töltötték fel, így nem csoda, hogy a csapat mélyrepülésbe kezdett, és 2010 óta először lemaradt a playoffról. Mivel a Rangers nyáron inaktív volt a szabadpiacon, a következő szezonban is rengeteg játékos lesz a keretben, akik vagy most fognak bemutatkozni, vagy túlestek ugyan ezen, de még csak első teljes évükre készülnek. Közéjük tartozik Lias Anderson, Filip Chytil és Vinni Lettieri, akik mindhárman centerek, a védelemben Neal Pionk, Anthony DeAngelo és Libor Hajek, a kapuban Alexander Georgiev és Brandon Halverson. Velük még korántsem teljes a névsor, legalább féltucat játékos vár bevetésre, így lehetetlen megjósolni, hogy végül mennyit küldenek harcba élesben. Egy azonban biztos: egy ilyen fiatal kerethez a vezetőség olyan embert keresett, aki ért az ifjoncok nyelvén, és új életet hozhat az öltözőbe. A Rangers a kirúgott Alain Vigneault helyére a Boston University trénerét, az NHL-ben vezetőedzőként még sohasem dolgozó David Quinnt állította.

Az 52 éves szakvezetőnek bőven lesz mit helyre raknia mind a csatársorban, mind a védelemben. A Rangers hátsó alakzata bő egy évtizede liga egyik legjobb kapusa, Henrik Lundqvist köré épül. A tavalyi események azonban az ő teljesítményére is kihatottak, pályafutása legrosszabb mutatóival zárt. Sokatmondó adat, hogy a Lundqvist-érában, azaz 2005 és 2017 között a Rangers kapta a legkevesebb gólt, átlagosan 2,45-öt, tavaly viszont ez a szám 3,21-re ugrott, ami a negyedik legrosszabb volt. Hasonló a helyzet a kapott lövésekkel, ott a Rangers 29-es átlaga majdnem 36-ra emelkedett, ami az elmúlt fél évszázad legrosszabbja házon belül. A borzalmas szezon ellenére Lundqvist bizakodik, bő egy hete azt nyilatkozta, a gyenge előző szezon ellenére bízik a jó szereplésben, ugyanolyan motivált, mint korábban, és a célja továbbra is a Stanley Kupa elhódítása. Az ide vezető úton a védelemből négy hely már elkelt Pionk, Skjei, Staal és Shattenkirk jóvoltából, a maradék kettőre Smith, DeAngelo, Gilmour és Claesson pályázik. Kulcskérdés lesz, hogy mit mutat az elöl és hátul is kiváló játékerőt képviselő Shattenkirk. A 30 éves bekk a tavalyi szezon felét kihagyta sérülés miatt, de a legutolsó hírek szerint teljesen felépült, így McDonagh után ő lehet a vezér a kék vonalon.

ltozásokat, és rövid elemzést adunk arról, hogy kitől mire számíthatunk.

(Forrás: jegkorongblog.hu / fotó: pixabay.com)