Jump to content

Fantasy PL: A 7. forduló álomcsapata

2016. 10. 02. 08:00

Guardiola és a Manchester City veretlenségét a még mindig veretlen Tottenham szakította meg, ezzel most már valóban válaszoltak mindenkinek, aki úgy vélte, hogy a tavalyi szezonjukat képtelenek lesznek megismételni, nem hogy túlszárnyalni. Persze kár lenne messzemenő következtetéseket levonni így az elején, de az egyszer biztos, hogy eddig szépen és eredményesen futballozik a Spurs.

A 7. forduló álomcsapatának legnagyobb meglepetése egyértelműen Claudio Bravo - legalábbis a Spurs - City rangadó végeredménye erre engedhetné következtetni az embert, ám a fantasy világában semmi sem lehetetlen. Hiába a két bekapott gól, azon kívül számos bravúrt, sikeres passzt és egyéb hasznos megmozdulást láthattunk tőle.

De nem csak a Tottenham hatalmas meglepetése az idei szezonnak eddig, hanem a Liverpool is. A nagy csapatok ellen az elmúlt években mindig felszívták magukat, de aztán a kis- és középcsapatok valamiért folyton megviccelték őket. Nos, úgy tűnik, hogy Klopp mostanra orvosolta az ezeket kiváltó problémákat.

Ami érdekes a mostani álomcsapattal kapcsolatban, hogy ismét 3-5-2-es felállás lett a legoptimálisabb, szóval lassan kijelenthetjük, hogy idén ismét a középpályásokon lesz leginkább a hangsúly.

Ha szeretnéd magad kipróbálni élesben, akkor csatlakozz a FantasySports.hu ligájához!Ehhez először regisztrálni kell (ezen az oldalon: fantasy.premierleague.com), majd összerakni egy 15 fős csapatot, végül a 'My team' fül alatt keresd meg jobb oldalt a 'Create and join leagues' gombot >> Join a league >> Join private league és ott másold be az alábbi kódot: "744881-202862"!

Ha elakadnál, bátran keress minket Facebook-os oldalunkon, vagy olvasd el rövid összefoglalónkat, ahol a Fantasy Liga legfontosabb tudnivalóiról ejtünk szót.

(Forrás: FantasySports.hu | Fotók: Fantasy.Premierleague.com, Itsgoneviral.com)