Jump to content

Fantasy EL: Folytatódnak az Európa Liga küzdelmek is

2017. 02. 15. 12:00

Sajnos a Fantasy Bajnokok Ligájában már nem tudunk magyar játékos pontjai miatt izgulni, viszont Korhut Mihály révén az Európa Ligában még 2 alkalmunk biztosan van. Nézzük, hogyan is áll jelenleg Európa második legrangosabb kupasorozata fantasy-szemmel nézve.

Az izraeli bajnokságban éllovas együttes - melyben Korhut Mihály (akinek jelenleg 13 pontja van) négy találkozó óta nem lépett pályára - győzelemmel hangolt a nemzetközi mérkőzésre, mivel szombaton legyőzte a Hapoel Ashkelont. A Besiktas viszont annak ellenére sincs jó formában, hogy vezeti a török első osztályt: másfél hete kiesett a kupából, és hétvégi bajnokiján is vereséget szenvedett.

A legnagyobb nevű, még versenyben lévő csapat, a Manchester United a St. Étienne-t fogadja. A találkozó érdekessége, hogy a világ legdrágább futballistája, az angoloknál játszó Paul Pogba a pályán találkozhat testvérével, a francia együttest erősítő Florentinnel. A védőként szereplő bátynak várhatóan nem lesz egyszerű dolga, mivel a Vörös ördögök utóbbi 22 mérkőzésükből mindössze egyet veszítettek el, és csak egyszer nem szereztek gólt.

Kiegyenlített párharcra a Mönchengladbach-Fiorentina és a Villarreal-AS Roma összecsapáson van kilátás, mindkét meccsen topligás együttesek találkoznak. A visszavágókat jövő szerdán és csütörtökön rendezik.

Mérkőzések

Krasznodar (orosz)-Fenerbahce (török) 17.00
AZ Alkmaar (holland)-Olympique Lyon (francia) 19.00
Borussia Mönchengladbach (német)-Fiorentina (olasz) 19.00
Rosztov (orosz)-Sparta Praha (cseh) 19.00
Gent (belga)-Tottenham Hotspur (angol) 19.00
Olimpiakosz (görög)-Osmanlispor (török) 19.00
Celta Vigo (spanyol)-Sahtar Donyeck (ukrán) 19.00
Ludogorec (bolgár)-FC Köbenhavn (dán) 19.00
Astra (román)-Genk (belga) 19.00
PAOK (görög)-Schalke 04 (német) 21.05
Hapoel Beer-Sheva (izraeli)-Besiktas (török) 21.05
Villarreal (spanyol)-AS Roma (olasz) 21.05
Manchester United (angol)-St. Étienne (francia) 21.05
Anderlecht (belga)-Zenit (orosz) 21.05
Legia Warszawa (lengyel)-Ajax Amsterdam (holland) 21.05
Athletic Bilbao (spanyol)-APOEL (ciprusi) 21.05

Draftok

Hiába van tele remek játékosokkal a Manchester United, pontszámilag egyikük sem fért be a legjobb 20 közé. Mondjuk ez a elkövetkezendőkben nagyban megváltozhat, hiszen ősz óta rengeteget javult a Vörös Ördögök játéka és sokkal kiegyensúlyozottabb a teljesítményük is.

Torony magasan Giuliano van az élen, akinek majdnem dupla annyi pontja van, mint a mögötte álló Zanka-nak (63-37). Jelenleg 7.5 millióért lehet draftolni, ami igen baráti, sőt! Szinte a középmezőnybe sorolható értékileg, szóval a Zenit szereplésétől függően érdemes lehet rá lecsapni!

(Forrás: FantasySports.hu, MTI | Fotó: SkySports.com)